ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

A főváros szerint a Mozgásjavító nem alkalmas szakközépiskolának

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

A Főpolgármesteri Hivatal ma megjelent közleménye szerint a kétmillió forintból kialakítható tanterem mellett a jogszabályban meghatározott minimumfeltételek is hiányoznak a Mexikói úti Mozgásjavító szakközépiskolai működéséhez. Ehhez ugyanis többek között számos további terem, szertár, a vizesblokkok és az iskolai betegszoba felújítására, energetikai korszerűsítésre, valamint a lift cseréjére is szükség lenne. A munkálatok körülbelül 190 millió forintba kerülnének, amit növelne az új eszközök, és az épület műemléki besorolása miatt beszerzendő hatósági engedélyek többletköltsége. A főváros ezért nem engedélyezte a 2013/2014-es tanévben a szakközépiskolai működést, és határozott úgy, hogy a felsőbb évfolyamokat kifutó rendszerben megszünteti. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábban is tiltakozott az intézkedés ellen, hétfőn pedig megerősítette, hogy a szülőkkel együtt arra kérik a főpolgármestert és az oktatást felügyelő minisztert, változtassák meg a döntést.

A Fővárosi Önkormányzat azt javasolja, hogy az érintett diákok a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskolában, valamint a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában folytassák tanulmányaikat, míg a sérülés-specifikus mozgásfejlesztést és a kollégiumi ellátást továbbra is a Mexikói úti épületegyüttesben biztosítanák számukra.
A főváros szerint a Mozgásjavító nem alkalmas szakközépiskolának | kép forrása: MTI/ Szigetváry Zsolt

Oktatás | kép forrása: MTI/ Szigetváry Zsolt | 2013. 01. 10.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Tarlós István szerint van remény a Rác fürdő 2013-as megnyitására

»»» Következő hír: Ingyen elszállítja a használt karácsonyfákat az FKF Zrt.

 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 7 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: