ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Nyomoz a rendőrség a budapesti gyógyfürdők üzemeltetése ügyében

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

2009-ben több budapesti gyógyfürdő üzemeltetését és takarítását is kiszervezte a főváros. A külsős cégek által végzett munkálatok összesen hét milliárd forintjába kerültek a fővárosnak. Ráadásul több gyógyfürdő esetében nem is volt kielégítő a szolgáltatás. A Széchenyi fürdő ellen például 2011 januárjában eljárást is indított az ÁNTSZ, mert penészes medencéket találtak. A medencék tisztítása a Széchenyi fürdőt üzemeltető Opero Kft. dolga lett volna, azonban a cég nem teljesítette maradéktalanul a szerződésben vállalt feltételeket.

Ráadásul a nem elégséges szolgáltatás évente több mint száz millió forintjába került a Széchenyi fürdőnek, 2011 januárjától pedig ez az összeg is emelkedett: most már évi 127 millió forintot kényszerülnek fizetni az Opero Kft.-nek, amíg ugyanezeket a feladatokat a főváros cége évi 87 millió forintért is ellátja.
A budapesti gyógyfürdők gyanús kiszervezési ügyében a rendőrség jelenleg ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Közélet | 2011. 02. 16.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Járőrszolgálatot indított Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata

»»» Következő hír: A Budapesti Közlekedési Központ egységesítené a parkolási rendszert

 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 12 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: