XI. kerület múltja, történelme

Az ókorban a Gellért-hegyen és annak lejtőin kapott helyet az eraviszkusz törzs politikai, gazdasági és vallási központja. A római hódításkor a népcsoport elvesztette itteni bázisát, helyette a hegy lábánál építettek új települést, néhányan pedig áttették székhelyüket a mai Albertfalvára. A róluk Mons Eraviscusnak nevezett terület még sokáig, legalább a 3. századig vallási jelentőséggel bírt. A római limes részeként a mai Albertfalván az 1. század közepén palánkerőd létesült egy ötszáz fős lovascsapat elszállásolására, amit - számos sérülést és újjáépítést követően - a 3. század közepén a barbárok végleg leromboltak.
A római uralmat követő századokból egy longobárd és egy avar temető (Kelenföld, Fehérvári út) is előkerült. A honfoglalás és Magyar Fejedelemség ideje nem hagyott nyomokat a térségben. Az Árpád-kori leletek Kőérberek területéről kerültek elő, köztük egy Szent Szabináról elnevezett bencés kolostor nyomai. Több olyan korabeli település is létezett a kerület helyén, ami nyom nélkül elpusztult.
Újbudát a török kiűzését követően is még sokáig ritkán lakták. A Gellért-, a Sas-hegyen, a Péter- és a Rupp-hegyen szőlőművelés folyt, Lágymányos nagy részét pedig a gátépítések befejezéséig a Duna mocsaras főága, majd részleges feltöltéséig az arról leválasztott Lágymányosi-öböl foglalta el. A Kamaraerdőbe a 19. század első évtizedeiig a szívesen járt a lakosság kirándulni, és vadászni, üdülőteleppé való tervezett átalakítása azonban nem valósult meg. Albertfalva egy 1819-es telepítés nyomán jött létre, de a századfordulóig megmaradt apró falunak.
A Gellérthegyen több mint harminc évig működő egyetemi csillagvizsgáló helyére építtette 1854-ben Julius Haynau a pesti lakosság megfélemlítésére szolgáló Citadellát. A kelenföldi Erzsébet Gyógyfürdő 1853-ban nyílt meg, majd a következő évtizedekben kedvelt üdülőtelep létesült köré. A helyi vasúthálózat az 1860-as, 1870-es években jött létre.
A 20. század elején beindult a városiasodás, a nagy építkezéseknek lendületet adott, hogy a filoxéravész kiirtotta a budai szőlők tetemes részét. A Lágymányosi-öböl északi részének feltöltésével alakították ki a Műegyetem új campusát 1909-re, és a század első évtizedeiben számos emeletes polgárházat emeltek. A délebbi Duna-parton iparterületet hoztak létre, 1910-ben pedig kezdett kiépülni az ezt kiszolgáló, kiterjedt iparvágány-hálózat.
Az 1930. évi XVIII. törvénycikk elrendelte Budapest négy új, XI-XIV. sorszámokat viselő kerületének létrehozását. A XI. kerületet 1950-ig Szent Imre városnak hívták. A két világháború között a Petőfi híd megépülése, a kelenföldi vasútállomás pályaudvarrá bővítése, illetve a Duna menti ipari létesítmények szaporodása jelentősen felgyorsította a népesség növekedését. Budapest ostroma során a házak mintegy 42%-a szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, ebből körülbelül 5% teljesen elpusztult.
A kerület 1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor bővült Albertfalvával, valamint a Budafoktól elszakadt Kelenvölggyel, és az I. és a XII. kerülettel közös határait is kis mértékben módosították.
Az állami lakótelepek létesítése az 1950-es években indult meg a lágymányosi és albertfalvai lakóteleppel, illetve a Villányi út szocreál házaival. Az 1960-as évek közepétől a beruházások Kelenföldön, Őrmezőn és Gazdagréten folytatódtak. A folyamat az 1980-as évek végén szakadt meg, hogy aztán az ezredforduló idején folytatódjon, immár modern lakóparkok kialakításával. Már a rendszerváltást követően adták át a Lágymányosi hidat, majd az addig üres lágymányosi Duna-parton kiépült az ELTE új campusának, valamint az informatikai központnak otthont adó Infopark.
A középkori gyökerekkel rendelkező Újbuda névre már a kilencvenes évek elején felfigyelt az önkormányzat, az átnevezés azonban több lépcsőben, lassan valósult meg, hivatalosan 2005. május 29-ével kezdődően hagyta jóvá a képviselő-testület az új nevet.