I. kerület múltja, történelme

Víziváros

Évezredek óta lakják, a római uralom és a népvándorlás idején sem volt ismeretlen a kor embere számára. A középkorban Buda külvárosai terültek el itt: Tótfalu-Taschental, Szent Péter, Szent Mihály és Szent István. Feltehetően Szent Péter területén állhatott a Krisztus Teste-kápolna, ahová a lefejezett Hunyadi Lászlót temették. A 17. század végén a napi és a heti piac helye a mai Szilágyi Dezső téren volt. A történelmi Víziváros már az 1684. évi sikertelen ostrom idején elpusztult, újjáépítése sokáig húzódott. Mozgalmas múltjának köszönhetően ma is Buda műemlékekben leggazdagabb részei közé tartozik. Fejlődése a II. világháború után kapott lendületet, amikor teljesen új házsorokkal és közintézményekkel gazdagodott. Az addig teljes egészében a II. kerülethez tartozó Vízivárosnak a Csalogány utcától délre eső részét Nagy-Budapest 1950-es kialakításakor kapcsolták az I. kerülethez.

Budai várnegyed (Vár)

Története akkor kezdődött, amikor IV. Béla az 1241-42. évi tatárjárást követően várakat építtetett, és falat húzatott a Budavári Palota köré. Buda a következő évszázadban már az ország fővárosává vált, a palota pedig a 14. század második felétől királyi székhelyként működött. A mai Bécsi kapu tér és a Kapisztrán tér a 13. században hatalmas piacteret alkotott. Ugyanekkor a Táncsics utcában királyi pénzverő működött. A város a 14-15. században élte fénykorát, amikor politikai, gazdasági és kulturális központként funkcionált. Ekkor nagyarányú építkezések kezdődtek, és a településen kialakult az az elrendezés, mely a török kor végéig megmaradt, és még a mai városképről is leolvasható. I. Mátyás uralkodása idején a beépítés súlya a palotára helyeződött át, létrejött a Városkút, és a vízvezeték is. A 16. században megindult a hanyatlás, a török uralom alatt az egykor virágzó középkori város elpusztult. Az újjáépítés Buda 1868-as visszafoglalása kezdődött, ismét fejlődést hozva.
A 19. században megépült a Lánchíd, a forradalom és szabadságharc egyik ütközete is a kerület területén zajlott: Görgey és csapatai 1849. május 21-én bevonultak a várba. A 20. században a Budai Vár polgárvárosi részét, és a palotaegyüttest is súlyos károk érték. A II. világháborús pusztulások helyreállítására a század második felében került sor.

Krisztinaváros

A Nyugati-várlejtőn, a vár Logodi- vagy Zsidó-kapujának közelében a középkorban Logod falu húzódott, amely a török uralom alatt nyomtalanul elpusztult. A Naphegy lankáin még a 19. század közepén is szőlőművelés folyt. A Vérmező a 18. században a vár védelmi övezetéhez tartozott, és szigorú építési tilalom alatt állt, de ezt a szerepet egy idő után elvesztette. Itt végezték ki Martinovics Ignácot és az általa szervezett felkelés vezetőit, 1795 márciusában. Krisztinaváros nehezen alakult ki, mert a folyamatot a várparancsnokság a terület katonai szerepe miatt hátráltatta.

Tabán

Már az új-kőkortól kezdve megtelepedett itt az ember. A 4. században a rómaiak a túlparti Contra Aquincummal szemben őrtornyot építettek. Kezdetben Kis-Pestnek hívták, de a középkor során viselte a Szent Gellért falva, Kelenföld és Alhévíz nevet is. Mai elnevezése a törökök által adott Debághánéból, azaz Tímár-telepből eredeztethető, amelyből később Tabahon, majd Tabán lett. A magyar lakosság elmenekülése után ide költöző rác és német telepesek legnagyobb része szőlőműveléssel foglalkozott, de voltak közöttük iparosok és kereskedők is.
Többször pusztította tűzvész és árvíz, utoljára 1875-ben érte katasztrófa. Sorsát megpecsételte az Erzsébet-híd megépülése, 1932-33-ban nagy részét lebontották, az 1945-ös ostrom után pedig a többi épülete is eltűnt. A szabad terület beépítésére több terv is született, végül megmaradt Buda egyik legnagyobb parkjának, ahol nyaranta több szabadtéri rendezvényre kerül sor.

Gellérthegy

Első lakói a régészeti leletek tanúsága szerint a kelták voltak. A honfoglaló magyarok felfedezték a hegy lábánál lévő kedvező dunai átkelési lehetőséget, és révet alapítottak. A legenda úgy tartja, hogy 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról gurították a mélybe a pogány magyarok a hittérítő Gellért csanádi püspököt. Ennek hatására, a 15. századtól kezdték Szent Gellért-hegynek nevezni. A 18. század vége felé népszerű kirándulóhellyé vált, mai képét 1873-ban, harmincezer facsemete elültetésével alapozták meg. A hegyet 2000-ben védett területté nyilvánították, a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezeli.