Komédium Színház

Milyen színház a KOMÉDIUM?

Tényleg milyen is?

Lehet mondani, hogy szép, - azt hogy kicsi, pince - stúdió, kamara, jó, rossz; érdekes, netán modern így együtt a helyről és mindarról, ami benne zajlik.

Szándékunk szerint a kellemes környezet csak az egyik összetevője a színházi élménynek, a lényeg, ami a színpadon történik.......

A színház létrejöttekor a Komédium nevet nyerte. Szerencsés választás volt, mert minden műfajt magába foglalhat nem csupán a komédiát, ami talán az alapítók szeme előtt lebegett, - pedig mennyire hiányzik egy ilyen színház - de Verebes István jól tudott darabot választani és ez eldöntötte a Komédium sorsát. Számos drámai kísérlet után 1991. október 14-én Slawomir Mrožek: STRIPTEASE-t mutatta be a színház Eperjes Károllyal, Gáspár Sándorral, Szabó Györggyel (2000-ben Janovics Sándor váltotta Szabó Györgyöt) Taub János rendezésében.

Tíz éve játsszuk hatalmas sikerrel és ez az előadás meghatározta a színház arculatát és közönségét. Nézőink a budapesti Katona József Színház művészeivel együtt jöttek és szerencsére maradtak. A fiatal értelmiség színháza lettünk, ha a művek hozzájuk szóltak.

Ödön von Horváth: Pollinger kisasszony és a férfiak Pap Verával, Maros Gáborral Bodolay Géza rendezésében ősbemutató volt és újabb színt hozott, majd egészen fiatalok jelentek meg a színpadon Kálloy Molnár Péter vezetésével, Kálid Artúr, Tóth-Gáspár András és berobbant a S.Ö.R. azaz Borgesson-Long-Singer-Shakespeare: Shakespaere Összes Rövidítve hatalmas sikerrel.
A Színház az 1998/99-es évadot Samuel Beckett: VÉGJÁTÉK című művével kezdte, amelyet Darvas Iván fordított és alkalmazott a Komédium színpadára. Szereplők Darvas Iván, Mácsai Pál, Tanai Bella és Gönczöl János, díszlettervező Rajk László, rendező: Jordán Tamás.

És ezzel a négy különböző művel és rendezővel teljessé vált a Komédium arculata, sőt ami lényeges egységes színházi stílusjegyek kapcsolták össze a műsortervet, noha ezt először csak félve reméltük, nem tört mozaikká a kialakított kép.

Tehát milyen is a Komédium?

A színház vezetése úgy gondolja - és azt szeretné megtartani -, hogy a közép- európai kamaradrámák színháza, amelyből nem kizárt a tengerentúli európai gondolkodás sem.
Hiszek abban, amit Bárdos Artúr a Belvárosi Színház legendás igazgatója írt 1943-ban: "Mai álláspontom szerint, a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja.

Van valami, ami a művészi élmény veleje, a lelke minden magasabb értelmében ennek nevezhető színpadi alkotásnak, tehát minden olyannak, amely nem véletlenekből, legjobb esetben is egyéni színészi alakításokból valahogyan összealakuló színházi előadás, hanem amelyet valami rendezői szándék és a darab lényegéből kiinduló rendezői vízió fog össze művészi egységbe.
Ezt a valamit talán úgy nevezhetném, hogy: a színpadi előadás ritmusa. Minden darabnak és ezzel minden a darabot tolmácsoló jó előadásnak is más és más ritmusa. A színpad számomra részben vizualitás, de elsősorban zeneiség kérdése.

Sztaniszlavszkiék számára például a színpad elsősorban: lelki élmény kérdése; a színész átélésének és az átélés kifejezésének kérdése. Ez is végtelenül, elmaradhatatlanul fontos. De szerintem mégis csak részletkérdés ahhoz képest, amit egy előadás egészének ki kell fejeznie. Az átélés inkább a színész kérdése, mint az előadásé. A színésznek ezt el kell intéznie önmagával, minél tökéletesebben, minél egyszerűbben és meggyőzőbben, de a színészi élményt aztán be kell illeszteni egy zeneileg összehangolt előadás ritmusába, melyben maga az élmény és kifejezése: még csak nyers, naturalisztikus elem, még nem is egy magasabb zenei egység megcsendítésének már kialakult részlete. Ezt még előbb bele kell illeszteni az előadás egészébe, össze kell hangolni az előadás egész ritmusával."

És, aki mindezt megteremti az a rendező - a színészeivel. Mint művészeti igazgatónak van egy alapelvem, a Komédiumban nálam csak jobb rendezők dolgozzanak, ez számomra is fontos, ha rendezek, mert legalább olyan jól szeretném megcsinálni, mint aki jobb mint én, de a legfontosabb az, hogy a közönség egymástól eltérő, nagy egyéniségek alkotásait láthassa, és egy egységes arculatot teremtsünk sok színből.
Ez kezdődik a darabválasztással, folytatódik a rendező személyével és így érünk el a színész egyéniségéig Mert mit is írt Hevesi Sándor 1908-ban?: " Az átélés intenzitása szerint a színész: komédiás, virtuóz, vagy művész. Tehát: mesterember, mester vagy művész.
... A művész nem a személyével hat, hanem az egyéniségével. Mindig csak azt adja magából, amit a szerep csal ki belőle, egész embert ad s nem egész személyt, s úgy éri el azt, hogy bár mindig ugyanőt látjuk a színpadon, mégsem látjuk mindig ugyanazt. Sohasem a személyes szépségét látjuk, a személyes hangját halljuk, hanem mindig csak módosulásait - a szerepen keresztül.

A komédiás alakoskodik, a virtuóz átalakít, a művész alakít. A komédiás utánoz, a virtuóz játszik, a művész él a színpadon. A komédiás rendesen kevesebbet, a virtuóz többet ád a kelleténél, a művész csak annyit ád amennyi kell, sem többet sem kevesebbet."

Az arculatunkat, amelyet tíz éve találtunk meg a jövőben is szeretnénk megőrizni, és reméljük a DUNAHOLDING Részvénytársaság ezután is fontosnak tartja a Komédium működését.

Radó Gyula
a Komédium
művészeti igazgatója