Organique Natúrkozmetikum

XV. kerület elhelyezkedése, városrészei

A Duna bal partján, a pesti oldal északi részén fekvő kerületek egyike. Északon Fót, északkeleten Csömör, délkeleten a XVI. kerület, délnyugaton a XIV. kerület, nyugaton a IV. kerület határolja. A főváros északkeleti városkapuja, mely pozícióját az M3-as autópálya bevezető szakasza, az M0-ás észak-északkeleti vonala, és a 2-es főút városi becsatlakozásának köszönheti. Három városrészből áll: Pestújhely, Rákospalota, Újpalota.
Pestújhelyet 1950. január 1-jén csatolták Budapest XV. kerületéhez, addig önálló településként tartották számon. Lakossága 2001-es adatok szerint 10 571 fő. Rákospalota az egykori Nyír-Palota község utódja, amely a történelem során sok előkelő család birtokának része volt. A lakosok a tagosítás befejezése után, 1861-ben váltották meg magukat gróf Károlyi Istvántól, majd a település város lett. Pestújhellyel együtt vált Budapest részévé. Újpalota a lakótelep építése előtti névkeresés során kapta mai nevét Rákospalota után, melyhez 1950-ig tartozott. A lakótelep 1969-től a Tenke Tibor vezette építészmérnöki kar, a Típustervező Vállalat munkatársainak tervei alapján épült, az addigi mezőgazdasági területen.
 
Budapesti Programajánló - 2019 Október
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 19 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: