Organique Natúrkozmetikum

VI. kerület nevezetességei, látnivalói

Andrássy út


A 2,3 kilométer hosszú út 2002 óta szerepel a Világörökségek között. Hármas tagozódása ellenére kivételes építészeti egységet mutat, aminek az a magyarázata, hogy alig több mint tíz év alatt készült el. Itt találhatók a magyar főváros kulturális és történelmi szempontból legérdekesebb nevezetességei.

A Terror Háza


A Nyilaskeresztes Párt és az ÁVO egykori székházát a 20. századi magyar történelem két véres korszakának bemutatása céljából alakították múzeummá. A Terror Háza a fogva tartottaknak, megkínzottaknak és meggyilkoltaknak állít emléket. A kiállítás az épület három szintjét, a hírhedt pincéket és a lépcsőházat, valamint a belső udvart is elfoglalja. A tárgyak mellett archív hang- és filmfelvételek, valamint interjúk segítik a látogatókat a nyilas és a kommunista diktatúra világának megismerésében. Az épületet fekete díszpárkánya, a pengefalak és a gránitjárda emeli ki környezetéből.

Magyar Állami Operaház


Az Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke. A barokk elemekkel fűszerezett neoreneszánsz palota Ybl Miklós tervei alapján, 1875 és 1884 között született meg. Az egyszerű, világos tagolású épület négy, egymástól élesen elkülöníthető részre osztható: a fogadótérre (előcsarnok, társalgók, feljáratok), nézőtérre, színpadtérre és üzemi részre (hátsó színpad és műhelyek). Falfestményeinek zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette, párizsi és bécsi mintára.

Nyugati pályaudvar


A Nyugati pályaudvar eredeti épülete az első magyarországi vasút pesti végállomása volt. Az épületet Paul Sprenger bécsi építész tervei alapján a pesti Zitterbarth építette, a forgalomnak 1846. július 15-én adták át. Csarnoképületét 1874-ben lebontották, és August W. De Serres elképzelései mentén új pályaudvart alakítottak ki, amelyet 1877-ben fejeztek be. Képe azóta nem ment át jelentős változáson, bár néhányszor bővítették, a II. világháborút követően pedig helyreállítására volt szükség. A mára kialakult modern pályaudvar és környéke fontos forgalmi csomóponttá vált.

Zeneakadémia - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem


A szecessziós épület 1904-1907 között született. A Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján létrehozott palota külső formája tágas, ablakai szélesek. Belépve a színes és gazdag ornamentikájú előcsarnok tárul a látogató elé, amelynek tompított világítása is a szentélyek atmoszféráját idézi. Nagyterme a korai hazai vasbeton építészet kitűnő alkotása. A több mint 1200 hallgatót befogadó helyiség ma is Magyarország legjobb akusztikájú koncertterme.
 
Budapesti Programajánló - 2019 Október
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 21 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: