ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

24 milliárd Budapest úthálózatának felújítására és karbantartására

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

24 milliárd forintot szán Budapest a 2011-es költségvetési évben úthálózatának és hídjainak felújítására és karbantartására. A városvezetés rendkívüli ülésen tárgyal a költségvetésről, amelyben ez az előirányzat is szerepel.

A tervek szerint ebből az összegből 7,3 milliárd kell az utak felújítására és 16,8 milliárd a jóval költségesebb hídfelújításokra és -karbantartásra.
Az idei évben többek között a Kapy utca, Nagyszombat utca, a Fóti út, a Jagelló út, a Szentmihályi út és a Kamaraerdei út szakaszonkénti vagy teljes felújítását tervezik.

Még az idei tervek között szerepel továbbá egy közúti híd építése, mely a Kerepesi út fölött vezet át. Ennek költségét 150 millió forintra becsülik. Ugyanekkora összeget szánnak két vasúti felüljáró ( Sibrik Miklós út, illetve Ferihegyi gyorsforgalmi út) átépítésére, melyeknek munkálatait még az idei évben el akarják kezdeni. Szóba került még egy gyalogos- és közúti híd megépítésének terve is a II. kerületben.
De vannak tervek ezen a területen a kormányzati ciklus hátralévő három évére is. Az biztos, hogy jelentős megújításra szorul a forgalomirányító rendszer, melyre legalább 52 millió forintot kell költeni.

Közlekedés | 2011. 02. 23.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Gazdaságosabban működnek márciustól a budapesti gyógyfürdők

»»» Következő hír: Vendégváró 31. Budapesti Tavaszi Fesztivál az EU-elnökség idején

 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 7 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: