Organique Natúrkozmetikum

Budapest Art Fair 2011 - Új tulajdonos a vásár mögött

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Idén egy új beruházó száll be a Budapest Art Fair művészeti vásárba: Makláry Kálmán megerősítette a hírt, mely szerint 2011-ben már ő áll a korábbi tulajdonos, Galambos Sándor helyén, így ötven százalékot szerezve a vásár rendezési jogából. Hogy milyen koncepció alapján rendezik meg idén a vásárt, azt egyelőre még nem lehet tudni, biztosan lesznek változások, nyitni akarnak például a nemzetközi szcéna felé is.

Tavaly egyébként versenytársat is kapott a Budapest Art Fair, méghozzá a kizárólag kortárs művészettel foglalkozó Art Market személyében - a 2010-ben debütált művészeti vásár komoly sikert aratott, ugyanis mind a standok bérleti díját, mind a műtárgyakat alacsonyabb összegért kínálta, mint a nagyobb testvér. Hogy Makláry Kálmán beszállásával az Art Fair felveszi-e a versenyt, az idei rendezvényen kiderül.

Kultúra | 2011. 04. 11.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Átadták Budapest legkorszerűbb higiéniai központját

»»» Következő hír: Rekordot döntöttek a budapesti sportszeretők a városvédő futáson

 
Budapesti Programajánló - 2020 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
 

Budapest hőmérséklete: 11 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: