ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Döntött a Fővárosi Közgyűlés a díszpolgárokról

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

A Fővárosi Közgyűlés mai, zárt ülésén döntött arról, hogy idén kiket választ Budapest díszpolgárává. Korábban november 17-én adták át a címeket, egy törvénymódosításnak köszönhetően azonban idén már június 19-én kerül erre sor, ez a nap volt ugyanis az 1991-ben, amelyen az utolsó szovjet csapatok is elhagyták Magyarország területét. Budapest díszpolgárának azokat az embereket választják meg, akik tevékenységükkel a közösség, a főváros érdekeit szolgálták. Az elismeréseket Tarlós István főpolgármester adja majd át.

Idén összesen tizenhat díszpolgárt avatnak majd, közülük tizennégyet a Fidesz, egyet az MSZP és egyet az LMP javasolt a cím elnyerésére. Budapest díszpolgárai lettek idén: Balczó András öttusa olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Kopp Mária egyetemi tanár, Kovács Kati énekes, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Sánta Ferenc hegedűművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke, Szirtes Ágnes színművész, Csukás István író, valamint posztumusz díszpolgári címet kap Elvis Presley amerikai énekes, és Skrabski Árpád informatikus-szociológus.

Közélet | 2011. 05. 25.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Megszületett az új taxidroszt-szerződés a budapesti reptéren

»»» Következő hír: Megmaradhatnak Budapest kerületei - Újraoszthatják a feladatokat

 
2024 Május
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 18 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: