ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Elköltözik a Természettudományi Múzeum a budapesti Ludovika épületéből

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Már biztos, hogy ki kell költöznie a Ludovika Akadémia épületéből a Természettudományi Múzeumnak, január 1-jétől ugyanis megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek központja lesz az intézmény mostani helye.

A történteket ellenérzéssel fogadják a múzeum dolgozói, aminek egyik oka, hogy csaknem egy évtizedig tartó költözködés után, négy évvel ezelőtt csomagolták ki az utolsó dobozokat. Korábban a Nemzeti Múzeum épületében működtek, amelyet az első részleg 1996-ban hagyott el - ekkor került a múzeum a második világháború óta nagyrészt üresen álló Ludovika Akadémia fedett lovardájába. A nagyközönség által látogatható kiállítótér a tervek szerint marad a helyén, egyes dolgozók azonban úgy vélik, hogy az intézmény olyan munkatársaktól szabadult meg, akik pályázatokkal tudták volna előmozdítani annak fejlődését. Mivel a befogadó épületnek még el kell készülnie, így a költözésnek nincs még határideje.

Kultúra | 2012. 01. 01.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Maga gondoskodhat a takarításról a Budapesti Közlekedési Vállalat

»»» Következő hír: Olimpiai jégkorong-selejtezőt rendeznek a Papp László Sportarénában

 
2025 Május
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 14 °C

 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: