Naturánia - Mantova Fűszerolaj Spray

Jövőre elkészül a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépülete

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Várhatóan 2014 első negyedévének végéig elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületének felújítása a Ludovika Campuson. Itt kap majd helyet a központi vezetés mellett több tanterem, és az új könyvtár is. Patyi András rektor az MTI-nek beszélt a fejleményekről, említve a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent határozatot, amely megerősíti a szükséges források biztosítását, és rendelkezik arról, hogy az egyes fejlesztések mely programok keretéből finanszírozhatók. A campus kialakítása nagy részben uniós forrásokból valósul meg.

A központi épület már zajló műemléki rekonstrukciója mellett a jövőben megújul az Orczy-kert és környéke, az egykori lovarda, lebontják a park peremére épült ipari kiszolgáló épületeket, új sportcsarnokot és oktatási épületet alakítanak ki. A rendészeti és civil közigazgatási képzések 2015 szeptemberében már az új campuson kezdődhetnek meg.
Jövőre elkészül a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépülete | kép forrása: wikipedia.org / Zoltan Korsos

Oktatás | kép forrása: wikipedia.org / Zoltan Korsos | 2013. 06. 04.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Idén megkezdődhet a Liszt Ferenc repülőtérhez vezető út fejlesztése

»»» Következő hír: Gyerekek tervezték a II. János Pál pápa téren elhelyezendő virágágyat

 
Budapesti Programajánló - 2020 December
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 0 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: