ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Ma indul a Sziget, Budapest és az ország legnagyobb bulija

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Idén is Hollandiából érkeztek legtöbben a Sziget fesztiválra. Gerendai Károly elmondta, hogy elővételben nagyjából ugyanannyi bérlet fogyott, mint tavaly, ám változatlanul egyre több hetijegyet vásárolnak a határainkon túl, míg idehaza csökkent az egész hétre bérletet váltók száma. Ennek oka leginkább az lehet, hogy a hazai érdeklődők inkább napijegyeket vesznek.

Megújult a nagyszínpad, amihez a korábbinál jóval nagyobb kivetítők is érkeztek, és sátor helyett ezúttal színpad épül a rock és metál zenekarok számára is. Új helyszín lesz az Európa Színpad, ahol a "nulladik" napon például a Sziget által szervezett európai tehetségkutató győztes zenekarai lépnek fel. Még nagyobb hangsúly kerül a közbiztonságra. Lesz például egy "operatív irányítási központ" az összes illetékes hatóság és szervezet közreműködésével, valamint a fiatalkorú látogatók külön karszalagot kapnak, ezzel is segítve a vendéglátósok munkáját.

Kultúra | 2011. 08. 08.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: Folytatódik a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programja

»»» Következő hír: Nem javul a parlagfű-helyzet Budapesten

 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 6 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: