ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

Mindhárom Budapesten született tigriskölyök hím - Tarlós nevet adott

megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

Ma végre fény derült rá, hogy a budapesti Állat- és Növénykertben májusban született három szibériai kistigris mindegyike hím. A jövevények nemének megállapítása mellett ma a gondozók beadták nekik a szükséges védőoltásokat is, illetve azonosító chipet ültettek beléjük. A kistigriseket eddig csak a gondozóik láthatták, ma azonban ünnepélyes keretek között kiengedték őket a kifutóba, ahol a látogatók is gyönyörködhetnek bennük, és megfigyelhetik növekedésüket.

A mai ünnepségen Tarlós István, Budapest főpolgármestere is részt vett, és igen komoly szerephez is jutott: ő nevezhette el ugyanis a három kölyköt. A főpolgármester választása a Virgil, Thrax és Manu nevekre esett, így ezeket viselhetik büszkén a csíkos apróságok. A kistigrisek mindegyike egészséges, koruknak megfelelő, nagyjából egyforma a súlyuk, egyenként 7-8 kilót nyomnak. A kicsiket nagyjából fél órára választották el az anyjuktól, aki még ezt a rövid időt is nehezen viselte, azonban amint visszakapta kölykeit, teljesen megnyugodott. A jövevények mostantól megnézhetők a Fővárosi- Állat és Növénykertben.

Kultúra | 2011. 07. 04.

Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg:

Hozzászólást regisztrált és bejelentkezett állapotban lehet írni.

szöveg (maximum 1000 karakter)

»»» Előző hír: A Budapesti Városháza dolgozói új beléptető rendszert kaptak

»»» Következő hír: Alison Silva ma írja alá szerződését a Fradinál

 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 0 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: