Domokos László, az ÁSZ elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nemrég befejeződött számvevőszéki vizsgálat több negatívumot is talált a fővárosi önkormányzat 2007-2010 közötti gazdálkodásában. Az időszakban a fejlesztési források folyamatosan szűkültek, rossz PPP-szerződést kötött a főváros a Közraktárak újraépítésére, hiányos volt az önkormányzat belső ellenőrzése, és a közérdekű adatok közzététele is.
A jelentés megállapította, hogy a fővárosi költségvetés 237 milliárdos pénzmaradványt görgetett maga előtt évről-évre felhasználatlanul, miközben Budapest hiteleket vett fel. Emellett Domokos szerint az önkormányzat 1,7 milliárd forintot fizetett ki közúti beruházásokra ellenőrzés nélkül. Tarlós István elmondta, hogy az ÁSZ jelentésével egyetértenek, valamint megjegyezte, hogy a vizsgálat eredménye azt bizonyítja, hogy a Demszky korszak végét a gyenge kontroll, a nem teljes körű tervezés, a bankhitelek miatti eladósodás jellemezte.
Közélet | 2011. 10. 11.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: