ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

XIII. kerület múltja, történelme

Korai lakóiról kevés információ áll rendelkezésre, létezik azonban egy Angyalföldi kincs néven ismert Kr. e. 8. századi aranylelet, amely helyben készülhetett. A rómaiak előtt a kelta törzsek uralták a környéket. Vizafogó területén tárták fel 1815-ben a Transaquincum nevű castrumot is, melynek maradványait azonban csak 1848-ban vizsgálták meg, amikor azok sáncépítési munkálatok következtében ismét felszínre kerültek. Ma falmaradványok nem láthatóak, csupán a környéken talált, szintén római korú kézimalmok tanúskodnak a korról.
Feltehetően a kerület egy részén volt Rákos mezeje, ahol Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt táborozott. II. Endre adománylevelének tanúsága szerint az Újpesti vasúti híd pesti hídfője közelében egy Jenő nevű település állt. Utóbbit IV. Béla váltotta vissza, majd további területekkel (Új-Bécs, Új-Jenő, Jenői-sziget, Fürdő-sziget, Vizafogó, Agaras-tó és Rákosmező) együtt a különböző szerzetes- és apácarendek tulajdonába adta.
Később 1298 és 1526 között a rákosmezei országgyűlések miatt a terület közéleti szerepe felértékelődött, azonban a II. Lajos halálát követő polgárháborús időszakban, és a török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A lakossága ekkor lecsökkent, a 18. század végéig pedig eltűnt Jenő és Új-Bécs is.
A terület a szabadságharc után indult komoly fejlődésnek, melynek hatására a 19. század végére Angyalföld az egyik legjelentősebb magyar gépipari központtá vált. Megindult a hajógyártás az Újpesti-öbölben, létrejött a későbbi Acélöntő és Csőgyár, valamint a Láng Gépgyár elődje. Egy 1871-es törvény alapján kiszélesítették a Váci utat, röviddel ezután kezdődött a Margit híd építése, majd 1879-re elkészült a Hungária út, mai nevén Róbert Károly körút. A Lipót körút kialakítása után az újlipótvárosi telkek megdrágultak, és az ott működő üzemek (malmok, sörfőzde, gyárak) a Váci út környékére költöztek, átadva helyüket a polgári lakásoknak. E hullám keretében adták át a Nyugati pályaudvart (ekkor Pesti Indóház) és az Újpesti vasúti hidat.
Az első világháború megtörte a fejlődést, a gépgyárak hadiiparra tértek át vagy leálltak. Később újabb gyárakat alapítottak a vidéken. A munkások rossz életkörülményeinek hatására politikai szerveződés indult, majd - részben az 1929-ben beköszöntő világgazdasági válság hatására - 1930. szeptember 1-jén Angyalföldről indult a Nagy Budapesti Munkástüntetés.
A gyáripar felfutásával és a terület zsúfoltabbá válásával lassan a városiasodás is megindult, a kulturális fejlődés pedig a 19. és a 20. század fordulóján lendült fel. Megépült a Vígszínház, a Winkler mozi, iskolák, templomok létesültek. Megalakultak az első sportegyletek is, 1911-ben. Az önálló XIII. kerületet 1938-ban hozták létre, és a kormányzó feleségéről Magdolnavárosnak nevezték el.
A második világháború alatt a területen megerősödtek a munkásmozgalmak és a nyilas hatalomátvétel után felerősödött az ellenállás. Az üldözött zsidóság jó része az újlipótvárosi ?védett házakban? lakott, a megmentésük érdekében tett erőfeszítésének elismeréseként Raoul Wallenberg svéd diplomatáról utcát neveztek el itt, és emlékművet is kapott a Szent István parkban. Újlipótvárost 1950-ben csatolták a kerülethez, valamint ekkor került hozzá a VI. kerület egy része (a Váci úttól keletre és a Dózsa György úttól délre fekvő terület), továbbá a Margitsziget, a III. kerülettől.
Angyalföldet az 1956-os forradalom során elkerülték a nagyszabású harcok, nem szenvedett komoly pusztítást. A nagyarányú bevándorlás miatt, és a munkások helyzetének javítása érdekében indult meg a lakótelepek létrehozása az 50-es években. A rendszerváltás után az ipar helyét átvette a kereskedelem, és a szolgáltatás. A gyárak helyén irodaházak épültek, az átalakulás egyik szimbolikus állomása volt a Duna Plaza átadása. Beindultak a lakásépítő vállalkozások is, foghíjbeépítésre, felújításokra és zöldmezős beruházásokra egyaránt akadt példa. 2000 és 2006 között mintegy nyolcezer, 2006 és 2010 között több mint hat és félezer új építésű lakást adtak át a kerületben.
 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 11 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: