Organique Natúrkozmetikum

XIII. kerület nevezetességei, látnivalói

Margit-sziget


A sziget tulajdonképpen egy óriási park, középkori szakrális építészeti emlékekkel, szoborsétányokkal, kisebb tavakkal. Kedvelt kirándulóhely és sportolási helyszín. A gépjárműforgalom ? autóbuszok és taxik kivételével ? tilos, várakozásra az Árpád hídról megközelíthető parkoló szolgál.

Vígszínház


Az 1896-ban átadott Vígszínház Fellner és Helmer tervei alapján, historizáló stílusban épült. Neve kissé megtévesztő, hiszen a könnyed darabok mellett a többi műfajban is széles választékkal szolgál.

KINO mozi


Elődjét, az Elit Mozgót Budapest egyik első filmszínházaként alapította Rózsa Izsó, 1911-ben. A 70-es években csökkentették a nézőtér méretét és elegáns belső teret hoztak létre benne. Később két termet alakítottak ki, ezek a Latinovits illetve a Dayka nevet viselik. Előterében kávézó működik.

Szent István park


A parkban és a környező házak falán több szobor illetve emlékmű, köztük Raoul Wallenbergé, áll, közepén szökőkút található. A szabadidő kellemes és aktív eltöltéséhez pingpongasztalok és sportpálya áll rendelkezésre. Nyaranta rendszeresen tartanak itt zenei előadásokat is.
 
Budapesti Programajánló - 2019 Július
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
 

Budapest hőmérséklete: 20 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: