ArahTogel Agen Togel Situs Togel Togel Online Bandar Togel Pusat Togel Online Slot mpo MPOSLOT Judi slot mpo

XVII. kerület nevezetességei, látnivalói

Gózon Gyula Kamaraszínház


Az intézmény 1999. november 20-án tartotta első bemutatóját, akkor még nem saját épületében, hanem a kerület művelődési házában. A következő évben már beköltözhetett jelenlegi helyére, melyet térítésmentesen bocsátott rendelkezésére a helyi önkormányzat. Elsősorban kamaradaraboknak, vendégjátékoknak, felolvasói esteknek, egyéni előadásoknak, illetve esetenként koncerteknek vagy egyéb eseményeknek ad helyet.

Merzse-mocsár


A rákoskerti vasúti megállótól mintegy 10-15 percnyi sétára található mocsár Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely. Négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj otthona, természetvédelmi terület. Fellelhetőek itt különböző békák, vízisikló és mocsári teknős is, utóbbiból itt él a legtöbb a fővárosban.

Rákos-patak


A Rákos-patak egy rövid, a Gödöllői-dombságból eredő és a Dunába torkolló patak, a Duna magyarországi szakaszának egyik leghosszabb bal parti mellékvize. Nevét a régen benne élő rákoknak köszönheti.

Podmaniczky?Vigyázó-kastély


Építtetője báró Bujanovszky Elek tábornok volt, Podmaniczky Erzsébet férje. Halálával a kastélyt a Podmaniczky család vette birtokba, Podmaniczky János ideköltözött, és innen igazgatta birtokait. Egyik lányát, Zsuzsannát gróf Vigyázó Sándor vette el, aki révén végül 1873-ban egyesült a két család. Az épületet ekkortól hívták Podmaniczky-Vigyázó-kastélynak. Udvari homlokzatát 1910-ben alakították ki, neobarokk stílusban.
Vigyázó Sándor végrendeletében minden vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, ezért mikor fia utód nélkül halt meg, a kastély ? némi jogi huzavona után - a környező birtokokkal együtt az MTA tulajdonába került. A második világháborúban a frontvonalak közelsége miatt komoly károk érték, majd a szocialista rendszer államosította, az eredeti kialakítást teljesen figyelmen kívül hagyva átalakította, és szociális otthonokat hozott benne létre. A rendszerváltást követően közel egy évtizedig elhanyagolt állapotban állt, majd 2005-ben a kerületvezetés eladta egy helyi építési vállalkozónak, akinek cserébe vállalnia kellett annak felújítását. Az épületben szálloda, étterem, kávézó és egy konferenciaterem kialakítását vették tervbe. A kávézót 2011. május 31-én adták át.

Népkert


Hangulatos park a Podmaniczky?Vigyázó-kastéllyal szemben, itt található Budapest egyetlen Trianon-emlékműve, amelyet 2007-ben újítottak fel.

Bogáti-Hajdú-villa


Az épületet Bogáti-Hajdú Imre táblabíró emeltette Rákoscsaba határában, a 19. század végén, eredetileg romantikus stílusban, amit neogótikus elemekkel díszítettek. A villa egy akkoriban mocsaras, süppedős talajra épült, ezért - a Loire-völgyi francia kastélyok mintájára - lábakra helyezték. Ma már nem sok jegy emlékeztet régi külsejére, az idők során számon átalakításon esett át.

Rákoscsabai Főplébániatemplom


Hivatalos neve a Rákoscsabai Nepomuki Szent János Főplébániatemplom, Rákosmente legrégibb műemléke. Barokk stílusú épület, amely a Péceli út házsorához kerítéssel kapcsolódik. Tornyát hagymatagos sisak zárja, melyet 1996-ban vörösrézzel fedtek le, a tetején 24 karátos arannyal borított kereszt áll.
 
2024 Április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
 

Budapest hőmérséklete: 11 °C

Zenit Futárszolgálat
 
 

legkeresettebb cégek:

 

legújabb hírek:

 

legújabb programok: