Magyar Színház

1837. augusztus 22-én nyílt meg Pesten a közadakozásból felépített Pesti Magyar Színház Bajza József igazgatásával. A magyar nyelv pallérozása és az erkölcs nemesítése mellett a színház vezetőinek fő célja volt a magyar dráma felvirágoztatása. A Pesti Magyar Színház, amely az 1840-es országgyűlésen a Nemzeti Színház nevet kapta, otthont adott a zenés műfajoknak is, hiszen a város egyetlen magyar nyelvű színháza volt. Itt játszották a kor sikeres népszínműveit és az operaelőadásokat ugyancsak. (Később a Népszínház és az Operaház megnyitásával ez a két műfaj önálló épületben és társulattal folytatta munkáját.) 2000. szeptember 1-től, a nagymúltú társulat ismét a Pesti Magyar Színház nevet viseli, történetének azonban kitörölhetetlen része a régi Nemzeti Színház tevékenysége.

A színház igyekezett minél több eredeti magyar művet játszani. A Nemzeti Színház vitte sikerre Katona József: Bánk bánját, valamint Czakó Zsigmond, Szigligeti Ede, Jókai Mór, Csiky Gergely megannyi színművét azzal a jeles színészgárdával, melynek tagja volt többek között Déryné Széppataki Róza, Megyeri Károly, id. és ifj. Lendvay Márton, Lendvayné Hivatal Anikó, Szentpétery Zsigmond, Prielle Kornélia, Fáncsy Lajos, Egressy Gábor.

A század második felében Szigligeti Ede, majd Paulay Ede igazgatása idején tovább formálódott a színház sajátos arculata. Paulay nevéhez fűződik két klasszikus mű első bemutatója, 1879-ben Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündé-jét, majd 1883-ban Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját állította színpadra. A magyar művek mellett műsoron voltak a világirodalom klasszikusai is. Szophoklész, Shakespeare, Lope de Vega, Moličre, Victor Hugo, Schiller művei állandóan a repertoáron szerepeltek. Ekkor szerződött a Nemzeti Színházhoz Jászai Mari, Szacsvay Imre, Ujházy Ede.

A századfordulón és az azt követő néhány évben szerződött a Nemzeti Színházhoz Márkus Emília, Paulay Erzsi, majd az új generáció közül Ódry Árpád, Bajor Gizi, Lehotay Árpád, Uray Tivadar, Timár József, Kiss Ferenc.

Az 1837-ben ideiglenesen épített épületet elavultság miatt le kellett bontani, így a Nemzeti Színház a megüresedett Népszínház épületébe költözött 1908-ban. Ott működött (a mai Blaha Lujza téren) fél évszázadig. Ambrus Zoltán és Hevesi Sándor igazgatása idején a világirodalmi repertoár kiszélesedett. Hevesi Sándor rendezésében Shakespeare és Moličre – ciklusok kerültek műsorra. Németh Antal 1935 és 1944 között igazgatta a Nemzeti Színházat. Ez idő alatt ismerkedett meg a közönség Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Babay József, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Hubay Miklós, Bókay János és Zilahy Lajos darabjaival. Németh Antal felfrissíti a társulatot is, a Nemzetihez szerződteti Tőkés Annát, Makay Margitot, Dayka Margitot, Berky Lilit, Gózon Gyulát, Makláry Zoltánt, Jávor Pált, Apáthi Imrét. A fiatalokat Gobbi Hilda, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Szörényi Éva, Olty Magda, Ungváry László, Lukács Margit, Pataky Jenő képviseli.

A második világháború alatt súlyos károk érték a Nemzeti Színház épületét. Az újjáépítés után, 1945. szeptemberében nyitott újra a Nemzeti a Bánk bán-nal, Major Tamás igazgatásával, aki 1962-ig vezette a színházat. Ez időben mutatták be Illyés Gyula drámáit: a Fáklyaláng 1952-ben és a Dózsa György 1956-ban, valamint Németh László: Galilei-je kiemelkedő produkciói voltak a színháznak. Mindhárom művet Gellért Endre rendezte. A huszadik század kortárs szerzői közül bemutatták többek közt Garcia Lorca, O’Neill, Krleža, Osborne, Miller, Brecht drámáit. A közönség Mészáros Ági, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Ladányi Ferenc, Máthé Erzsi, Lukács Margit, Kállai Ferenc, Váradi Hédi, Sinkovits Imre, Rajz János, Törőcsik Mari, Kálmán György játékában gyönyörködhetett.

A metróépítésre hivatkozva 1965 márciusában felrobbantották a Nemzeti Színház otthonát, a Blaha Lujza téri patinás épületet. A színház ismét „ideiglenes szállásra" költözött; előbb a Nagymező utcában, a mai Thália Színház épületében (1964-1966), majd az újjáépített Magyar Színház Hevesi Sándor téri épületében kapott otthont, ugyancsak átmeneti időre. Amint azt a bevezetőben már említettük, ez az épület 2000. szeptember 1-től ismét a Magyar Színház nevet viseli, társulata azonban a régi Nemzeti Színház hagyományain nevelkedő és azt őrző művészekből áll.

A Magyar Színház szellemi otthona a humánumnak, a nemes nemzeti és egyetemes emberi értékeknek. Célja ma is a magyar dráma felkarolása, a határainkon kívüli magyar művek színpadra segítése ugyanakkor teret nyújt a világirodalom jeles műveinek is. Kötelességének tekinti a klasszikus magyar drámairodalom fontos darabjainak repertoáron tartását a világirodalom klasszikusaival egyetemben. Mindezen műveket korunk legmagasabb művészi eszközeivel és legkiválóbb művészeivel kívánja megszólaltatni.