Országosan mintegy 550, csak Budapesten és környékén pedig nagyjából 100 mentőautó áll készenlétben ma éjjel. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője elmondta: Szilveszterkor a legtöbb hívást éjjel 11 és hajnali fél 5 között kapják, és főként Budapesten és a nagyobb városokban van sok dolguk. A mentődolgozók csak a fővárosban nagyjából 600-700 esetet látnak el - tette hozzá.
Az OMSZ figyelmeztetett a pirotechnikai eszközök, köztük a petárda veszélyeire, amelyet egyébként hivatalosan nem is szabad használni, illetve felhívta a figyelmet, hogy az égési sérülések esetében kiemelten fontos, hogy még a mentők kiérkezése előtt, tizenöt percig folyó, hideg víz alá tartva meg kell kezdeni a sérülés hűtését. Győrfi Pál azt is elmondta, hogy az idén is fagypont körüli időre, akár mínusz fokokra is számíthatunk szilveszter éjszaka, így az utcán fennáll a kihűlés, a fagyás veszélye. A mentőszolgálat azt kéri: az együtt szórakozók ne hagyják egyedül az utcán társaikat.
Közélet | 2011. 12. 31.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: