A Főtaxi és a City Taxi képviselői úgy vélik, nem okoz majd forgalomkiesést az 1-es terminál ideiglenes bezárása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mivel az eddig három terminálra érkező utasok a jövőben a 2A és 2B terminálra koncentrálódnak.
Vízy András, a Főtaxi szóvivője elmondta, hogy eddig a társaság utasforgalmának 15-20 százaléka esett az 1-es terminálra. Ugyanezek az emberek ezentúl a megmaradó terminálokat veszik majd igénybe, de a cég szolgáltatásaira továbbra is szükségük lesz. Tamás Miklós, a City Taxi elnöke is egyetért ezzel az elgondolással, és azt is kifejtette: a változás árban sem jelent különbséget az utasoknak ők ugyanis azonos tarifával szállítanak mindkét terminálra. Véleménye szerint a 2-es terminálokon a taxis cégek helyzete előnyösebb, hiszen a járműveknek úgynevezett várakozó soruk van, így gyorsabban kapnak az utasok autót, mint az 1-esen.
Közlekedés | 2012. 03. 14.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: