Megnyílt a II. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ felújított intézménye, az Erő(d)tér ahol a csellengő fiatalok tölthetik el az iskolaidő utáni órákat, és az adósságkezelési tanácsadást is itt tartják. A fiataloknak szóló szolgáltatás az önkormányzat Szász Károly utcai, üresen álló helyiségében kapott otthont. A felújítást és a helyiségek berendezését megtakarított pénzből és önkormányzati hozzájárulásból finanszírozták. A helyiség nevét onnan kapta, hogy az Erőd utca 11. számú ház felől lehet megközelíteni.
A fiatalokkal egy asszisztens – Végsőné Nyíri Jolán – és két utcai szociális munkás – Tulipán Ágnes és Répási Zoltán – foglalkozik. A gyerekek a nyitvatartási időn belül bármikor benézhetnek az Erő(d)térbe, ahol többek között internetezhetnek, csocsózhatnak és ismerkedhetnek. A segítségre szorulókkal külön foglalkoznak, illetve a gondozó kollégákhoz irányítják őket. Az Erő(d)tér szolgáltatásai fokozatosan indulnak el, így kezdetben, hétfő és pénteki napokon, 16 órától, 20 óráig várják az „utca–klubba” az érdeklődő fiatalokat, gyermekeket, majd júliustól minden hétköznap 10 – 18 óra között is birtokba vehetik a teret. (1024 Erőd utca 11.).
Közélet | 2012. 06. 03.
Van véleménye a témáról? Kérjük, írja meg: